Főoldal

Alice Munro kanadai novellista kapta a Nemzetközi Man Booker-díjat

NyomtatóbarátMondja el egy barátjának
MTI
Alice Munro

A 77 esztendős novellista a harmadik díjazottja a legrangosabb brit irodalmi elismerés nemzetközi "változatának", a Man Booker International Prize nevet viselő életműdíjnak.

"Teljesen el vagyok képedve és el vagyok ragadtatva" - mondta Munro, akit Kanada egyik legelismertebb írójaként tisztelnek.

A díj odaítéléséről döntő testület méltatása szerint "Alice Munro elsősorban novellaszerzőként ismert, ám annyi mélységet, bölcsességet és precizitást visz minden írásába, mint a regényírók többsége egész életművébe".

"Alice Munrót olvasva mindig tanul valami olyat az ember, amit előtte nem tudott" - fogalmazott a grémium.

Az írónő a kanadai Ontarióban született 1931-ben, ahonnan 1963-ban költözött Victoriába, s férjével együtt megalapította a Munro Books kiadót. Első novellagyűjteménye, a Dance of Happy Shades 1968-ban elnyerte a kanadai irodalmi díjat, három évvel később, Asszonyok és lányok élete című kötetéért pedig a kanadai könyvkereskedők szövetségének díját kapta.

The Beggar Maid című novelláskötetét 1980-ban jelölték a Booker-díjra. Szeret, nem szeret novellagyűjteménye Oda-vissza című írásából forgatták Julie Cristie főszereplésével a nagy sikert aratott Egyre távolabb című Alzheimer-drámát.

A Nemzetközi Man Booker-díjat olyan élő alkotó kaphatja meg, aki vagy angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetőek angolul. Az évente kiosztott Man Booker-díjjal szemben a nemzetközi díjat nem egy-egy mű alapján ítélik oda, hanem az író teljes munkássága nyomán. Az elismerést első ízben az albán Ismail Kadare kapta meg 2005-ben, két évvel később pedig a nigériai Chinua Achebe vehette át.

Alice Munro, akinek legújabb novelláskötete idén októberben jelenik meg Too Much Happiness címmel, június 25-én, a dublini Trinity College-ban megtartott ünnepségen veheti át a díjat.


Értékelje ezt a cikket!.
A cikket még nem értékelték  Ön szerint milyen?.

Szavazás
Hasznosnak találja az információkat, amelyeket a recenzókban olvashat?

Eredmény megtekintése | Előző szavazások
Hírlevél
Adja meg E-mail címét:

Díjazottak  Újdonság

Lackfi János hőse, Kövér Lajos méltó párja Frodónak, Bux Barnabás Boldizsárnak, Bruckner Szigfridnek, Fitzhuber Dongónak vagy épp Szuromberek királyfinak. Daliásnak épp őt sem nevezhetnénk, sőt - mondjuk ki nyíltan - Lajos kövér, méghozzá nagyon.

 Tovább >>Tovább >>
Sztárkönyvtár - Szekeres Adrien

1. Böszörményi Gyula-Rákos Péter: Gyermekasztrológia

2. Paulo Coelho: A győztes egyedül van

3. Cserna Szabó András:Puszi bolt

4. Dr Csernus Imre: Ki nevel a végén

5. Müller Péter: Szeretetkönyv

6. Berg Judit: Tündérnaptár

7. Berg Judit : Tündér biciklin

8. Móra Ferenc Hatrongyosi kakasok

9. Carl Haasen: Meztelen fürdőzés

10. Lette Kathy Hogyanöljük meg a férjünket

Top 10 betiltott könyv

1. J. K. Rowling: Harry Potter
2. Salman Rushdie: Sátáni versek
3. William Powell: Az anarchisták szakácskönyve
4. Maya Angelou: Tudom, miért énekel a madár a ketrecben
5. Vladimir Nabokov: Lolita
6. J. D. Salinger: Zabhegyező
7. George Orwell: 1984
8. Aldous Huxley: Szép új világ
9. Mark Twain: Huckleberry Finn kaladjai
10. Voltaire:Candide

Kulturbutik  |  GYIK  |  Recenziók  |  Oldaltérkép
Kulturbutik Webáruház : © Copyright 2009-2011 Illia & Co. Kiadó : Powered by Alex : www.kulturbutik.hu
Powered by Alex