Az árván maradt Jane Eyre-t szívtelen nagynénje neveli, ám egyre súlyosabb ellentéteik miatt a néni végül árvaházba adja a kislányt. Jane-ből művelt, kedves modorú kisasszony lesz, és ennek köszönhetően sikerül tanítónőként elhelyezkednie egy jómódú különc kastélyában, Thornfield Hall-ban. Miközben az úr, Mr. Rochester szeleburdi gyámleányát pallérozza, tiszta szerelem ébred benne gazdája iránt, és legnagyobb örömére érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Mind Jane-nek, mind Rochesternek súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre. Charlotte Bronte legkiérleltebb regénye máig érvényes példát mutat méltóságból, hűségből és a magára eszmélt női lélek erejébe vetett hitből. A regényt 1847-ben írta Charlotte Bronte, Currer Bell álnéven. Igaz, hogy a regény régi, de a mai írók megirigyelhetnék a történet vonalvezetését, az izgalom fokozását, a minden csöpögősségtől mentes romantikát. Van benne kegyetlen mostoha és mostohatestvér, végtelenül szigorú árvaházvezető, járvány, titokzatos őrült nő. De van benne barátság, gyengédség, szerelem, és megbocsátás is.
Az írónő folyamatosan játszik az érzelmeinkkel. Összeszorul az öklünk a dühtől, amikor a mostoha bezárja Jane-t egy vaksötét szobába, beleborzongunk a félelembe, amikor a szürke ködben az út szélén felbukkan egy lovas és egy nagytestű kutya, repesünk a boldogságtól, amikor Jane szerelme viszonzásra talál, és kicsordul a könnyünk amikor…
