A klasszikussá vált mesét szerzője barátjának, Leon Werthnek ajánlotta, ki "mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyvet is." Az ajánlásban irónia bújkál, az írói szándék azonban világos: a mű nemcsak gyerekeknek szól.
A kerettörténet (kényszerleszállás a sivatagban, megismerkedés egy rejtélyes kisfiúval, a visszatérés) valóságba oltott mese, megtörtént események költői változata. Az igazi mesevilág a B-612-es kisbolygón tárul elénk. Ezen a gyermekkort idéző játékbolygón él a címszereplő, s innen indul el látogatóba, a szomszédos planéták lakóihoz. E különös mesefigurák - köztük a király, akinek mindenki alattvaló; a hiú ember, aki csak csodálókat ismer; az iszákos, aki azért iszik, hogy elfelejtse szégyenét és szégyenkezik, mert részeges - valamennyien a valóság visszásságairól beszélnek. A gyermekmesén belül ott van egy másik, voltaire-i filozófikus mese: egy gyermek utazásának története, aki ártatlan szemével értetlenül figyeli a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatás tanítja meg a kis herceget, miképpen nem szabad élni.
A Földön az első kissé keserű figyelmeztetést a kígyótól kapja, amikor magányosságról panaszkodik; "Az emberek között is egyedül van az ember". A nagy titkot a rókától tudja meg, aki elárulja neki, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolatteremtésben rejlik. Ez az egyetlen módja, hogy az emberek kitörjenek magányuk börtönéből. A rókától tudja meg azt is, hogy mi köt erős szálakkal az élethez: "Örökre felelős leszel azért, mert megszelidítettél". A kis herceg halála jelképes; elhagyja a Földet, hogy visszatérjen bolygójára, miután megtanulta, hogyan kell élni.
