„Hogy szeretlek? Figyelj.” Így kezdi a világirodalom leghíresebb szerelmes versei közé sorolt költeményét Elizabeth Barrett Browning – és valóban érdemes figyelnünk nekünk is. Az ő Robert Browning iránt érzett, sírig tartó szerelméről is olvashatunk a harmincnyolc romantikus történet között, amelyek történelmi koroktól kezdve egészen napjainkig sorakoznak egymás után a kötetben.
Szenvedélyről, vágyódásról, rajongásról, szenvedésről, beteljesülésről, elszakadásról, egymásra találásról, végső egyesülésről és szétválásról szólnak a finom tollal megírt beszámolók.
Elsodor, leteper, magával ragad, elborít, ledönt a lábadról, úgy ér mint a villámcsapás… Ezek a kifejezések mind-mind a szerelem mámorító érzésére utalnak. Arra az élményre, amikor egy nálunk sokkal nagyobb erő kerít hatalmába bennünket, valamiféle szent őrület, amely életének egy-egy pillanatában szinte mindenkit elér.
Mert a szerelem egyfajta őrület. Olyan lelkiállapot, amikor levetjük gátlásainkat, és olyan dolgokat teszünk, amelyeket normális körülmények között nem követnénk el. Vállaljuk, hogy talán elutasítanak, kockára tesszük a hírnevünket, akár a pusztulást is.Ahogy például a költő Lord Alfred Tennyson is mondja: jobb szeretni és elpusztulni, mintha soha meg nem ismerni a szerelmet.
Éppen ez az, amiért a szerelmi történetek a legjobb történetek. Még inkább igaz ez, amikor a viszonyhoz drámai elemek kapcsolódnak, kaland és cselszövés, mint ebben a harmincnyolc románcban, amelyeket a könyvünkben elbeszélünk. Karizmatikus jellemek, rendkívüli teljesítmények, viharos évek… mind megjelennek a következő lapokon. Századokon és kontinenseken ívelnek át ezek a szerelmi történetek, de van egy közös vonásuk: valóban megtörténtek, és túlszárnyalják mindazt, amit a képzelet teremthet.
Császárok, királyok és királynők, elnökök, legendás filmszínészek, művészek, politikusok és szabadságharcosok jelennek meg előttünk, akik az élet különféle színterein éppúgy hírnevet szereztek maguknak, mint a szerelemben – és ez az, amiért a viszonyaik oly ellenállhatatlanul érdekes olvasmányt kínálnak. Ezek a férfiak és nők nagy ívű életet éltek, és teljes szívvel szerettek. Ott ragadták meg a szenvedélyt, ahol rátaláltak, és nem riadtak vissza semmitől – legkevésbé a saját vágyaiktól.
Néhány viszony a legendák világában élt tovább, mint a mogul császár, Dzsahán sah szerelme Mumtáz Mahal iránt, akinek megépíttette a Tádzs Mahalt. Más viszonyok egyenesen a történelemnek szabtak új irányt, mint VIII. Henrik és a feketeszemű Boleyn Anna kapcsolata, akiért a király szembeszállt a pápával és megosztotta országa népét.
Voltak, akik súlyos bűnöket követtek el a szerelem nevében, mint Robert Dudley, akiről azt mondják, meggyilkoltatta a feleségét, Amy Robsartot, abban a reményben, hogy házasságot köthet a Szűz Királynővel, I. Erzsébettel. Vagy a bájos arisztokrata hölgy, Diana Mitford, aki tétovázás nélkül elárulta hazáját fasiszta szeretője, Oswald Mosley kedvéért.
Jól ismertek olyan házasságok, amelyek mintha valóban az égben köttettek volna. Ezek közé tartozik Grace Kelly, a filmsztár tündérmesébe illő regénye, aki az ő mesebeli hercege, Rainier monacói uralkodó mellett olyan boldogságot talált, melynek láttán torkán akadt a szó a kétkedőknek. Más párokat a pokol tüze forraszt egybe, mint az amerikai gengsztereket, Bonnie-t és Clyde-ot, akiknek szextől fűtött bűncselekmény-dáridója golyózáporban ért véget.
Voltak veszélyes viszonyok, mint a tiltott szerelem Izrael uralkodója, Dávid és Betsabé között, akiért a király ármányosan elveszejtette katonáját, Úriást; vagy a filmcsillag, Lana Turner és bűnöző szeretője, Johnny Stompanato közötti sötét szenvedély, mely a XX. század egyik legszenzációsabb peréhez vezetett.
Akadtak, akik a kapcsolatban csak örömet találtak, mint a komikuspár, George Burns és Gracie Allen, akiknek gyengéd bolondozása az éter hullámain millióknak szerzett vidám perceket, és akik a síron túl is szerették egymást. Másoknak szívet tépő fájdalom jutott osztályrészül, mint Margit hercegnőnek, aki a királyi ház tagjaira háruló kötelesség miatt lemondott a férfiról, akit kislánykora óta szeretett. Vagy Aung San Suu Kyi, a burmai megújulás békeszerető harcosa, aki életét és férje, Michael Aris iránt érzett szerelmét is hazája szabadságára tette fel.
Létezett vonzalom, amelynek nevét ki sem lehetett ejteni. Csak körülírni szokták akkoriban a szenvedélyt, melyet az ír származású drámaíró, Oscar Wilde érzett a jó külsejű Lord Alfred Douglas iránt, s amelynek hevességét nem csökkentette az sem, hogy Viktória királynő Angliájában törvény tiltotta. És volt olyan szerelem is, amelyet ország-világnak tudtára adtak, filmvásznon ünnepeltek, mint Amerika szerelmesei, Mary Pickford és Douglas Fairbanks esetében; nyomtatásban, perzselő versekként olvastak, melyekben Sylvia Plath és Ted Hughes jegyezték fel érzelmeiket; és ismét vásznon, de festővásznon láttak, mint a felejthetetlen portrékat, amelyekkel a mexikói festőnő, Frida Kahlo fejezte ki Diego Rivera, a forradalmár freskófestő iránti megszállott ragaszkodását.
Olykor a szerelem botrányt kavart, máskor elragadóan sikamlós volt, mint amikor a szövegkönyvíró Nora Ephron alaposan odamondogatott hűtlen urának, Carl Bernsteinnek egy nagysikerű regényben.
Néhányan korán rátaláltak a szerelemre, mint Franciaország cicababája, Brigitte Bardot, aki éppen csak tizenöt esztendős volt, amikor Roger Vadim megbabonázta. Néhányan később lelték meg, mint Elizabeth Barrett, akinek Robert Browninggal való házassága minden idők egyik legnagyobb költői életművéhez adott ihletet. Másoknak egyszerűen túl későn jött a szerelem, mint a két balsorsú filmcsillagnak, Judy Garlandnak és Marilyn Monroe-nak. Egy életen át mindenki kihasználta őket, s a végén már képtelenek voltak megtartani a férfit, aki igazán szerette őket.
Ismét mások arra ocsúdtak, hogy szerelmüknek hirtelen véget vetett a pusztító végzet. A filmrendező Roman Polanski és Sharon Tate idilljét brutálisan szabta rövidre a Manson család őrülete. Rendezőtársának, Peter Bogdanovichnak rajongása Dorothy Stratten, a Playboy egyik híres modellje iránt szintén tragikus véget ért.
Sokan e férfiak és nők közül csak a szerelemért éltek. Néhányan bele is haltak, tragikusan, gyakran önkezüktől, mint az orosz költő, Szergej Jeszenyin, aki utolsó levelét saját vérével írta a híres táncosnőnek, Isadora Duncannek. Vagy Rudolf osztrák trónörökös és a szerelme, Vetsera Mária, akik öngyilkosságot követtek el, mert életüket nem köthették össze.
Egytől egyig, valamennyien feláldoztak mindent a szerelemért.
