Húsz szakmai szervezet
válogatott össze ízlése szerint ötven darab 2000. január 1. és 2009.
december 31. között, magyar szerzők által létrehozott, első kiadásban
megjelent szépirodalmi jellegű kötetet. Összesen 210 könyvre adták le
szavazataikat, ebből állt össze a legjobb 50 könyv, vagyis a top 50-es
rangsor, melyet a Népszabadság adott közre.Tovább >>
“Megfigyeltem,
hogy a liverpooli nők hihetetlenül erősek. Anyukám apa nélkül nőtt fel, a
nagymamája nevelte fel.”
“Annak ellenére, hogy a családom
Kanadába költözött kiskoromban, párszor azért visszajöttünk volna Liverpoolba,
mert anyukámnak annyira hiányzott. Csodálatos élményei fűződnek a városhoz.”
Tovább >>
A tudati lélek korát éljük, minden ma élő ember alapvető életfeladata, hogy felébredjen szellemi alvásából, és kezébe vegye élete, sorsa irányítását. A FengShui ennek egy módja. A tapasztalataim azt mutatják, hogy sokan, még menekülnek, próbálnak elfutni a nehézségek elől, kibújni a feladatok alól. Fontosnak tartom, hogy mindenki megértse, azért vagyunk itt a Földön, hogy fejlődjünk, gondolkodjunk, vegyünk észre magasabb összefüggéseket, erőfeszítéseket tegyünk.
A Heti Világgazdaság az utolsó Nabokov-mű kiadásának kapcsán gyűjtött össze néhány olyan irodalmi művet, melyenek megjelenését szerzője a megírás után megtiltotta, nem támogatta vagy akár meg is semmisítette a kéziratot. Ennek ellenére azok ma már a világirodalom klasszikusai és bestsellerei között szerepelnek. Hogy Nabokov The Original of Laura című műve a hallhatatlanok sorába kerül-e még nem tudhatjuk. A közvéleményt mindenestre megosztja ez a mű, melyről a szerző úgy rendelkezett, égesse el felesége. Ám nem így történt...
Tovább >>
Ha tényként fogadjuk el, hogy egyensúlyunk megbomlása a negatív gondolatok, emlékek hatásának köszönhető, akkor az Érzelmi feloldás technikája (EFT) hasznunkra válhat. Ez a módszer több hatásmechanizmusával (kopogtatós akupresszúra, autoszuggesztio, neuro lingvisztikus programozás)szabaddá teszi az energiaáramlást és élénkíti az energiakeringést.
Aki próbálta, az biztos tudja, hogy a „csak” tudatosság, a legnehezebb emberi képességek egyike.
Nagyon szeretném, ha sokkal több időm jutna az olvasásra. A férjem sokszor mosolyog rajtam, amikor több könyv sorakozik az éjjeli szekrényemen és egyszerre olvasom mindegyiket. Most mindent elolvastam, amit korábban begyűjtöttem. Napokon belül koncertturnéra indulok, ezért az idén már nem jut időm hosszabb olvasmányokra.
Rá kellett döbbennem, hogy a család, a nő, anya, férfi, apa fogalmak nem csak számomra jelentenek kérdést. Sokan magától értetődőnek vesszük ezeket a szavakat, pedig az, hogy milyen jelentéstartalommal párosítjuk, az csak rajtunk múlik. Ettől függ az egyén boldogsága, hiszen nőként élni nem nyilvánvaló, férfinak lenni nem egyértelmű.
Az első tiltólistát IV. Pál pápa készíttette 1557-ben, hogy megvédje a katolikusokat a különböző eretnek tanoktól. Az azóta eltelt 452 évben sok állami és egyházi hatalom küzdött a saját ideológiájával ellenkező könyvek terjesztése ellen. A TIME magazin most összegyűjtötte minden idők 10 legnagyobb botrányt okozó könyvét.
Ez a könyv nem egyszerűen csak egy kiadvány a pénzügyi tervezésről - ez a pénzügyi gondolkodásról szól. Az utolsó néhány évtizedben új lehetőségek nyíltak a nők számára. Ezeket veszi számba a szerző és ad hasznos tippeket a sikeres pénzkezeléshez.
Hogyan és miért rontják el az emberek az életüket, és hogyan állíthatjuk meg őket ebben? Miért nem tudunk boldogok és elégedettek lenni? Mi akadályoz meg minket abban, hogy megkapjuk mindazt, amire valóban vágyunk?
Lake Edenben mindenki izgatottan készül a seriff-választásra. A versengésben pedig Bill, Hannah sógora a híresen szigorú Grant seriff ellenfele. De természetesen a Süti Éden tulajdonosnője nem tudja távol tartani magát a minnesotai kisváros legújabb bűntényétől, amikor is Grant seriffet egy este holtan találják.
1. Antológia: Friss tinta 2. Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 3. Kiss Ottó: Csillagszedő Márió 4. Berg Judit: Rumini 5. Darvasi László: Trapiti avagy a nagy tökfőzelék-háború 6. Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén 7. Bagossy László: A sötétben látó tündér 8. Békés Pál: A Bölcs Hiánypótló 9. Boldizsár Ildikó: Királylány születik 10. Kukorelly Endre: Samunadrág A teljes listáért kattintson>>> (Forrás: Népszabadság)
Olvasnivaló - Kim Cattrall miért is büszke liverpooli?
Kim
családja Liverpoolból Kanadába költözött, mikor ő még csak 3 hónapos volt. "Nagyon sokszor gondolkodtam már rajta, vajon milyen lett volna az életem, ha itt maradok. Nagyon sok barátom volt Liverpoolban, akikkel sok időt töltöttünk együtt és nagyon sokat nevettünk. Nagy, izgalmas város volt. Mikor apukám értem jött, hogy visszavigyen Kanadába, emlékszem, minden este azért imádkoztam, hogy visszamehessek Liverpoolba."
Olvasnivaló - Tudod te egyáltalán, mi az a FengShui?
A tudati lélek korát éljük, minden ma élő ember alapvető életfeladata, hogy felébredjen szellemi alvásából, és kezébe vegye élete, sorsa irányítását. A FengShui ennek egy módja. A tapasztalataim azt mutatják, hogy sokan, még menekülnek, próbálnak elfutni a nehézségek elől, kibújni a feladatok alól. Fontosnak tartom, hogy mindenki megértse, azért vagyunk itt a Földön, hogy fejlődjünk, gondolkodjunk, vegyünk észre magasabb összefüggéseket, erőfeszítéseket tegyünk.
Égetnivaló művek?
1. Vergilius: Aeneis
2. Giovanni Boccaccio: Dekameron
3. Kazinczy Ferenc: Az áldozó és A tanítvány
4. Nyikolaj Gogol: Holt lelkek
5. Jules Verne: Öt hét léghajón
6. Franz Kafka: A per, A kastély
7. Füst Milán: Feleségem története
8. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
(forrás: HVG)
Top 10 betiltott könyv
1. J. K. Rowling: Harry Potter 2. Salman Rushdie: Sátáni versek 3. William Powell: Az anarchisták szakácskönyve 4. Maya Angelou: Tudom, miért énekel a madár a ketrecben 5. Vladimir Nabokov: Lolita 6. J. D. Salinger: Zabhegyező 7. George Orwell: 1984 8. Aldous Huxley: Szép új világ 9. Mark Twain: Huckleberry Finn kaladjai 10. Voltaire:Candide