Az első tiltólistát IV. Pál pápa készíttette 1557-ben, hogy megvédje a katolikusokat a különböző eretnek tanoktól. Az azóta eltelt 452 évben sok állami és egyházi hatalom küzdött a saját ideológiájával ellenkező könyvek terjesztése ellen. A TIME magazin most összegyűjtötte minden idők 10 legnagyobb botrányt okozó könyvét.
J. K. Rowling: Harry Potter2001-ben egy csoport lewistoni szülő könyvégetést szervezett: felgyújtották a Harry Potter sorozat könyveit – mondván: a pillanatok alatt világhírűvé vált sorozat az erőszakot, a boszorkányságot és az ördög tevékenységét hirdeti.
Habár abban az időben a Harry Potter-láz még csak a kezdeténél tartott, így is szép számú ellenzőt sikerült összegyűjtenie, ugyanis az említetteken kívül számos más helyen is hasonló megvetést váltott ki sokakból.
A sorozat egészen legutóbbi kötetei is felborzolták a kedélyeket, habár a számukat mára már a jócskán felülmúlja feltétlen a rajongóké, akik ugrásra készen állva várják, hogy azonnal megkaparinthassák a legújabb történeteket.
Salman Rushdie: Sátáni versek
A könyv szerte a világon lázadásokat robbantott ki, mert sokan az iszlám hit istenkáromlásának tartják. (A könyvben Rushdie Mahound-nak nevezte Mohamed prófétát, ami az ördögöt jelenti.) 1989-ben öt ember halt meg Pakisztánban, Indiában pedig hatvana megsérültek a köveket dobáló tömeg dühétől. Annak ellenére, hogy Rushdie később bocsánatot kért, az iráni szellemi vezető, Khomeini ajatollah hivatalosan is halálra ítélte az indiai-angol írót és egy egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Míg az európai országok nagyrésze visszahívta a diplomatáit Teheránból, egyes muszlim irók – mint például a Nobel-díjas Naguib Mahfouz – kiálltak Rushdie mellett és intellektuális terrorizmussal vádolták Khomeinit.
Időközben a venezuelai hatóságok azzal fenyegetőznek, hogy 15 hónapos büntetést szabnak ki bárkire, aki elolvassa a könyvet, vagy rendelkezik egy példányával. A japánok pedig megbüntetnek bárkit, aki angol nyelven terjeszti az országban a könyvet – egy fordítót leszúrtak, mert bebizonyosodott, hogy köze volt a versek fordításához. A két legnagyobb amerikai kereskedőlánc, a Walden Books és a Barnes&Nobles bevette polcairól a könyvet, miután több halálos fenyegetést is kapott. S habár a kiadói jogokat birtokló Viking Penguins eddig ellenállt a fenyegetéseknek és a terrorizmus sugallta cenzúrának, saját biztonsága érdekében mégiscsak arra kényszerült, hogy átmenetileg bezárja New York-i irodáját.
William Powell: Az anarchisták szakácskönyve
Powell mindössze 19 éves volt, mikor megírta azóta kultikussá vált művét, mellyel nemcsak a hatóságok, de a különböző anarchista csoportok haragját is sikerült kivívnia. Az egyik ilyen szervezet, a CrimethInc. szerint a könyv helytelenül mutatja be az anarchista ideológiát. Mások ennél praktikusabb okok miatt támadták a könyvet: néhány bombakészítő receptet, melyek Powell könyvében megjelentek, nagyon pontatlannak tituláltak.
A történet iróniája, hogy később, a már idősebb és bölcsebb Powell maga próbálta saját könyvét némileg cenzúrázni. 2000-ben az Amazon.com-on kiadott hivatalos közleménye szerint a könyv „Félrevezető végterméke kamaszkori haragomnak, mely abból ered, hogy engem is kiküldtek Vietnámba harcolni egy olyan háborúba, amiben nem hittem.” Powell-nek azonban nem sikerült betiltania a könyv további kinyomtatását, mivel annak joga már nem az övé.
Maya Angelou: Tudom, miért énekel a madár a ketrecben
Az írónő 1970-ben készült, a rasszizmus és a szex témáját őszintén lefestő emlékiratával – öt önéletrajzi ihletésű munkája közül az elsővel – igencsak magára haragította a cenzorokat. A valósághű ábrázolásmódhoz hozzátartozik, hogy Angelou-t nyolcéves korában brutálisan megerőszakolta édesanyja akkori barátja, így saját szörnyű tapasztalataiból élhette át a kor és a társadalom kegyetlenségét.
Az Amerikai Könyvtári Szövetség a XXI. század ötödik legkihívóbb könyvének titulálta Angelou művét. A kötetcíme egyébként Paul Laurence Dunbar versére utal, aki egyike volt az amerikaiak első prominens színes bőrű költőinek.
Vladimir Nabokov: Lolita
Az 1955-ös regény Humbert Humbert – az önmagát gyűlölő, szuper intelligens pedofil férfi – életéről és megszállottságáról szól: perverz vágyairól olyan „nimfácskákhoz”, mint amilyen a 12 éves Dolores Haze.
A francia hatóságok obszcenitása miatt betiltották a regényt, hasonlóan Angliához, Argentínához, Új-Zélandhoz és a Dél-Afrikai Köztársasághoz. Mára a „Lolita” kifejezés a szexuálisan túlfűtött tinédzser-szirénekre utal, habár maga Nabokov nem szándékozott ilyen asszociációt alkotni. Az sem múlt sokon, hogy az író korábban elégesse a kéziratot, s a kiadójával is komoly harcokat folytatott a könyv borítójára tervezett képpel kapcsolatban.
J. D. Salinger: Zabhegyező
Alig két héttel a publikálása után a Zabhegyező meghódította a New York Times toplistáját. Azóta a 16 éves nyughatatlan tinédzser fiú három napját bemutató regény – az Amerikai Könyvtár Szövetség szerint – a cenzorok kedvencévé lépett elő. 1960-ban például amiatt rúgtak ki egy középiskolai irodalomtanárt, mert a 11. évfolyamos diákjainak kiadta kötelező olvasmányként a művet. A tanár a pert megnyerte ugyan, ám a könyv tiltólistán maradt.
Egy másik amerikai városban a könyvet „anti-fehér”-nek ítélték, és elérték, hogy betiltsák minden helyi iskolákban. A tiltakozók a műben többnyire a vulgáris nyelvezetet, a szexuális töltetet és a rejtett agressziót kifogásolták,, melyek – véleményük szerint – morálisan elfogadhatatlanok. Mikor Salingert megkérdezték a vádakról, csak ennyit mondott: „Néhány jó barátom gyerek. Sőt, az összes jó barátom gyerek. Elviselhetetlen számomra a tudat, hogy a könyvemet a polcon bárki is olyan helyre tenné, hogy ők ne tudják elérni.”
A mű megosztotta a kritikusokat: voltak, akik üdvözölték, míg mások támadták a regényt, melynek fókuszában a személyiség fejlődése szemben áll a cselekménnyel. Holden Caulfield, a regény főhőse azóta a kamaszok szorongásainak szimbólumává vált. Így történhetett, hogy 1980-ban, a 25 éves Mark David Chapman – miután New York-ban lelőtte John Lennont, a legendás Beatles-énekest – tettének magyarázataként átadta a Zabhegyező egy példányát a rendőrségnek.
George Orwell: 1984
Az angol író utolsó műveként jegyzi az 1984-et, melyet halálos betegen írt 1948-ban. A regény a civilizációt leigázó, a szabad akaratot, a magánéletet és igazságot sárba tipró totalitárius rendszer képét festi le. A kritikusok szerint a téma burkolt támadás volt Sztálin és a hírhedt szovjet „csengőfrász” ellen, mégis számos amerikai ellenszenvét kivívta a könyv – mondván, hogy az kommunista-párti.
A műből olyan kifejezések erednek, mint a „Nagy Testvér” vagy az „orwelliánus”, melyek azóta újra megjelentek a kultúrában – elég csak a YouTube politikai felhangjaira gondolni. 1984 már elmúlt, a könyv mégis aktuálisabb, mint valaha.
Aldous Huxley: Szép új világ
Huxley 1932-es regénye a jövő elkábított, buta fogyasztói társadalmáról szól, melyben a szexualitás, a drogok és az öngyilkosság témái nagy ellenállást váltottak ki. A regény H.G. Wells Az istenek eledele című utópikus regényének paródiája, s kifejezi Huxley megvetését az ifjúság és piac által vezérelt amerikai kultúra iránt. A rágógumi, ami azóta az amerikai tinédzser fogyasztók szimbólumává vált, úgy jelenik meg a könyvben, mint a nemi hormonok hordozója és az aggódó felnőttek legyőzője. Huxley XXVI. századi víziójában, Henry Ford az új isten, akit a hívők imájukba foglalnak, és az autógyártók tömegtermelési koncepcióját az emberi reprodukció terén is alkalmazzák.
A könyvet legutóbb 1993-ban egy csoport, kaliforniai szülő be akarta tiltatni, arra hivatkozva, hogy túlzottan negatív hangvételű.
Mark Twain: Huckleberry Finn kaladjai
1885-ben a massachusetts-i Concord Könyvtár betiltotta az akkor egy éve megjelent könyvet „közönséges nyelvezete” miatt – a kritikusok úgy vélték, hogy a Mark Twain által használt szleng kifejezetten veszélyes. 1905-ben a New York-i Brooklyn Közkönyvtár követte a Corncord példáját és bevette a polcairól a regényt.
Olykor Twain sem volt rest visszavágni a bírálóinak: „A cenzúrázók azt mondanák az embernek, hogy ne egyen bélszínt, mert egy kisbaba nem képes megrágni azt.”
Szerencsére a rajongókat hidegen hagyták a bírálatok: „Ez a legjobb könyv, amit valaha olvastam” – mondta Ernest Hemingway. – „ az amerikai irodalom alapja. Előtte nem létezett semmi. És az óta sem volt semmi, ami felülmúlta volna.”
Ennek ellenére a könyv minden idők egyik legnagyobb ellenállást kiváltó műve volt egészen a közelmúltig. Legutóbb 1998-ban egy tempei középiskolai diák szülei perelték be a helyi gimnáziumot, amiért az felvette a kötelező olvasmányok sorába a könyvet. Az ügy egészen a szövetségi bíróságig eljutott, végül a szülők elvesztették a pert.
Voltaire: Candide
A klasszikus, francia szatíra kigúnyolt mindent, ami szent volt abban a korban – hadsereget, templomokat, filozófusokat és magát az optimizmust is. A „legeslegjobb világ” keresésekor Voltaire örök reménykedő főhőse rendkívüli kalandokba kerül, melyek voltaképpen nem is rendkívüliek, csak groteszkül felnagyított változatai a kor valóságos – vagy lehetséges – jelenségeinek. A könyv egyik mondata – „Együk meg a jezsuitát. Faljuk fel!” – azonnal szállóigévé vált.
A Genevai Nagytanács és Párizs vezetősége nem sokkal a megjelenése után betiltotta a regényt, ennek ellenére egy év alatt 30 ezer példányt eladtak, így a mű gyorsan bestsellerré vált. 1930-ban az amerikai vámhatóság elkobozta a Harvard példányait is, majd 1944-ben a U.S Post Office követelte a Candide kivételét a legnagyobb könyvkereskedés, a Concord Books katalógusából is.
Kovács Réka
